#970
Azért az felejthetetlen élmény, amikor öt csodálkozó kölyök mered az ember arcába, hogy jé, a felnőttnek is van füle.A mi vívásunk előtt gyerekedzés van. Ebből kifolyólag tízéves kiscsajok viháncoltak az öltözőben, amikor megérkeztem. Az egyik elkezdett nyivogni, hogy lemerült a mobilja és adjon neki valaki gyorsan kölcsön. Láttam, hogy egyik se vevő rá (istenem, volt olyan, akinek le vannak tiltva a kimenő hívások! vannak még szülők, akik hisznek a korlátozó nevelésben!), és felajánlottam szerény Samsungomat.
"Megköszönném" - így a kis szöszke, elvette, röviden csipogott (basszus, remélem, nem nemzetközi szám), majd úgy adta vissza, hogy "köszike, és bocsi". Mit bocsi?
Közben a többiek úgy meredtek rám, mintha hirtelen egy gülüszemű, háromszarvú jeti öltött volna testet az öltözőben. Megszegtem azt az íratlan szabályt, hogy gyerekek jelenlétében a felnőttek úgy tesznek, mintha nem hallanák, mit beszélnek a kicsik. Aztán felengedtek, elkezdtek kérdezgetni engem is. Mióta vívok. Mondom, nyolc éve, ti akkor még meg se születtetek. Persze mellélőttem, annál azért idősebbek. Meg hogy voltam-e már versenyen. Nagynak és Erősnek éreztem magam. Megvolt a napi jócselekedet.
Death Note
Asszem, van egy átmeneti megoldásom a "szuperség buboréka" problémára. A Halállista című, némileg dilettánsan fordított japán anime-thriller egyik főszereplője, L képében. Ez egy velem korú (?), emós külsejű egyetemista srác, aki állandóan édességeket zabál, hogy működjön az agya, ja és közben porba alázza az FBI-t és a japán rendőrséget együttvéve. A végkövetkeztetés az, hogy akinek van valami a fejében, ami nincs mindenkinek, megengedheti magának, hogy más legyen, mint a többiek.Címkék: halállista, mozi
írta: Maitai szólt, uff
Első feedback
Akkora sikerélményem volt pénteken! Háziverseny volt, nem mintha annyira brillíroztam volna (ha Z.-vel kerülök össze, utána mindig béna kacsa vagyok), hanem mert az egyik kisgyermekes apuka emlékezett a nevemre a Minimaxról. Benne vagyok a tévében, és a jövő legígéretesebb célcsoportja hallja!Címkék: siker, szinkron, vívás
írta: Maitai szólt, uff
A legfontosabb év
Olvastunk egy játékról (?). Válaszd ki, melyik volt a világtörténelem legfontosabb éve! Állítólag ez sokat elmond a személyiségedről.Nofra a születési évét választotta. Én a jelent. Mert azt még lehet alakítani. És neked?
Címkék: év, játék, morfond
írta: Maitai szólt, uff
Új Atom
Tegnap voltunk feltérképezni az energiaügyi helyzetet. Atom már van.Eszem a szívét, ilyen.
Állatsimogatóba bejelentkezés ugyanott.
A szuperség buboréka
Sajnos kezd ebben a suliban is előjönni, ami szinte mindenhol: laposkúszásban veszem át a 19 pontra* értékelt fordításaimat, rettenetesen igyekszem elpoénkodni, amikor valaki megtapsol, és erőnek erejével fogom vissza magam, hogy ne mondjam a helyes megoldást.Én azt hittem (mert mindig azt szoktam hinni), hogy itt majd mindenki legalább annyira penge lesz, mint én. Hogy ne kelljen attól félnem, hogy megutálnak. Hogy irigykednek. Hogy kirekesztenek. Hogy bevonnak a szuperség buborékával. Hogy nem kell szégyellnem a képességeimet.
Mondjuk itt egy lóhosszal azért értelmesebb a társaság, mint a Külkeren, nem egyszerűen izolálják a rendellenesen működő elemet, hanem többen még kedvesek is velem. Eddig megkaptam, hogy mit keresek ezen a képzésen, hogy engem ide vissza fognak hívni tanítani, és hogy ki is nézték belőlem, hogy verseket írok. A tanárok se rosszabbak: viccből volt már, hogy "cserélünk?", meg voltam "osztatlan bajnok" is. Igazán szervezhetne a gittegylet valami tréninget, hogy kell az ilyesmit elviselni.
*A francia akkredítorok apró tréfája: a húszas értékelési skálán a magyarok nem érhetnek el 17 pontnál jobbat, ezért a felső régiókat kettesével számítják át a tanáraink. Szóval a 19-em is csak 17.
Mi volt azért vicces
Azt se írtam még meg, hogy mitől voltam egyáltalán vidám a diplomaosztón. Hát először is, végig a "Kiss the Wookie" szöveg görgött a fejemben fel s alá, a Star Wars dallamára. Aztán, a szónokló néni ugyan lenyúlta az összes témámat (illetve, tette hozzá Maitai objektív énje, tulajdonképpen ugyanúgy végigzongorázta a kötelező topikokat, mint én), de egyszer azt mondta profitorientált helyett, hogy profiterol, és a Maslow-piramist is emlegette.Pár jó dolog
Azért lejegyzek egypár jó élményt is.Legutóbb épp a Pannóniába tántorogtam, és úgy sikerült a rengeteg cuccommal beékelődnöm a trolin egy hátizsák alá, hogy komolyan hezitálni kezdtem, ugyan leszálljak-e eredeti tervemnek megfelelően, vagy várjak jobb időkre. A kérdést az a kedves, középkorú úr döntötte el, aki a szemközti ülésről a kezét nyújtotta és kisegített...
Múlt pénteken pedig kocsival araszoltam a Hungárián, és az előttem döcögő Swift hátsó ülésén egy kislány hajlandó volt észrevenni, hogy észrevettem. Gyöngysor kis fogaival rám mosolygott, és integetett. Vagy tíz percen át együtt utaztunk.
Adózás
Kolosszális blogbejegyzés lesz ez, lesz szó életről, pénzről, szerelemről és melóról.
Szóval ma voltam Gezemice papájánál megkérdezni, mégis mennyibe kerülne nekem egyéni vállalkozónak lenni. Tudniillik elszántam rá magam, hogy ne kelljen minden filléremért reszketni, hogy mikor veszi észre az APEH, leadózom, ahogy kell, és tisztességben megőszülve élvezem a maradékot. Szép terv volt, de a magyar adózási rendszer láthatólag nem erre van kitalálva. Kék szemű Vergiliusom gyöngyen levezette nekem, hogy ha 100 ezret kiszámlázok, akkor a költségekkel együtt 24 ezer mínuszban vagyok, ráadásul ha leperkáltam az 50% körüli adókat, járulékokat, mifenéket, akkor már csak 18% SZJA jön le a maradékból. Ja, és a legszebbet még nem mondtam: ha egy fityinget sem keresek, akkor is a minimálbér után kell adózni! Ez is olyan, mint a pincér meg a junioros konyhás: úgy számolják a bérét, hogy még rájön a borravaló/lopás, ezért aztán mindegyik tartja a markát, illetve lop. Az is, aki eredetileg nem akart.
Hát tudjátok, ki lesz ezek után egyéni vállalkozó! Nem először találkozom a kérdéssel, de ez most nagyon kiakasztott. Hogy gondolja az állam, hogy éljenek meg az emberek? Az alkalmazottnak kevésbé fáj ez a töméntelen lenyúlás, mert ő úgy szegődik el, hogy tudja, mennyi nettót kap, én pedig kapok egy árat, és abból intézzem az adóimat, az a megrendelőt már nem érdekli. Ráadásul a szinkronnál nem én határozom meg, mennyit adnak, ha kicsit is többet kérek, mint a legolcsóbb tűrhető fordító, kiesek a pikszisből, hiába vagyok akármilyen jó.
Tényleg átértékeltem egy kicsit a jövőképemet. Magyarországon nincs jelentős kereslet minőségi fordítókra, mert senki sem akar többet fizetni a bekerülési küszöbnél. Mondjuk ilyen feltételek mellett nem is csodálom. Vajon miért van, hogy a gazdaság szárnyaszegett kacsaként csak hápog, de nem repül...
Na de ez még semmi, mert legfeljebb nem leszek fordító, vagy legalábbis nem legálisan, érdekel is engem. Hanem ehhez kapcsolódik még egy aranyos történet arról, mire is költik ezt a pénzt állambácsi protekciós unokaöccsei.
Tegyük fel, az önkormányzatnak maradt egy kevés többlete. Nehogy már nyereséges legyen, gyorsan kitalálja, hogy néhány helyen zöldterületet alakít ki. Soha jobb ötletet! Igaz, a legolcsóbb fűmagot kell megvenni, és kerítésre már nem is jut. Tanakodnak a honatyák: hogyan fogják így megóvni a drága gyepet? Uccu neki, hoznak egy rendeletet, miszerint gyepes, füvesített területre parkolni tilos. Közhírré tétetik. Oké. Honatya fizetést kap.
Öt évvel később. Az autósoknak elegük lett abból, hogy sehol sem találnak parkolóhelyet, vagy talán nem büntették őket eleget és elég szigorúan, mindenesetre a fűből már semmi sem maradt, a helyére félméteres kátyút mélyítettek a kerekek. Ekkor jön anyám, aki szintén nem talál máshol helyet, és mivel sem KRESZ-szabály, sem tábla nem tiltja a parkolást, odaáll. Dolga végeztével meg is pillantja a 10.000 magyar forintról szóló büntetést a szélvédőn. Indoklás nincs, az majd érkezik később.
A közterület-felügyelet egy 2004-es rendeletre hivatkozik (amit alighanem a Sziget fesztivál miatt hoztak, és megalkotásakor elsősorban a Kaszásdűlő HÉV-megálló környékére gondoltak, csak ha már, akkor olyan jó bulinak látszott kiterjeszteni minden felületre, ahol valaha nőtt bármilyen csenevész fűcsomócska). Jóanyám meg felháborodott, és elhatározta, hogy nem fizet.
Igaz, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól. De meddig kell, hogy terjedjen ez a törvényismeret? A parkolás helyén semmiféle tábla nem jelezte, hogy az ilyen és ilyen szabály alapján... vagy akár azt, hogy simán várakozni tilos. Oké, tudhatta volna Jóanyám a rendeletet. De ha abban úgy van meghatározva, hogy "olyan terület, ahool fű nő", akkor egy kopár agyaggödörről mégis honnan a kénköves pokolból kellett volna, hogy kiderüljön, hogy elvileg füves? Ha pedig helyszínek szerint sorolták fel ezeket, elvárható a mezei autóstól, hogy mindet megjegyezze? Biztos? És ha nem a kerület lakója? Ha külföldi?
Ehhez járőztetnek egy lószarcsőszt, fenntartanak egy ügyfélszolgálatot, leveleznek, iktatnak. Elengedni a büntit már nem az ő asztaluk, hanem a rendőrségé.
Na, ide mennek el az adóforintjaink. Kezdem érteni azokat, akik azért költöznek külföldre, mert a megkeresett pénzüket egy kicsit valóságközelibb kormánnyal akarják elszóratni.
Címkék: adó, állam, autó, dühös, pénz
írta: Maitai szólt, uff
Utolsó éjszaka otthon
Utolsó éjszakám a lányos házban. Hát majdnem álmatlanul alakult. Ücsörgök egyedül a konyhában, amikor is valami felborul az ablak alatt. Vagy valaki megbotlik. Tippem szerint a nyúlketrecben. Na jó, mindegy, ez még macska is lehetett.Komolyabban akkor szartam be, amikor a fürdőszobában voltam, és meghallottam egy férfihangot az ablak alatt konkrétan, valami várással kapcsolatos dolgot mondott és még füttyentett is egyet. Eltekintve attól, hogy a betörők nem szokták ilyen hangerejű közlésekkel magukra vonni a bent tartózkodók figyelmét, baromira azt képzeltem, hogy oltsam csak le a lámpát, nyomban rám törnek. Leoltottam. Füleltem. Semmi. Kimenni nem mertem, úgyhogy bezártam a teraszajtó felől a szobám felé vezető összes ajtót, beriasztottam és lefeküdtem, ujjamat szopva olvasni a Fanny és Alexandert (róluk a cím alapján valamiért mindig azt hittem, hogy egy pár).
Aztán hazajött az anyukám, és elmagyarázta, hogy a diók potyognak a nyúlketrecre, és hogy az ablakok pont úgy vezetik a hangot, hogy az utcán vokalizáló ember is úgy hallatszik, mintha már elkövette volna a birtokháborítást. Megnyugodva elaludtam, és ugyan átfutott az agyamon, hogy alkalmas vagyok-e önálló, felnőtt életre, de aztán eszembe jutott, hogy a másodikra senki sem fog felmászni, és különben is, ott már lesz velem olyan ember, aki tud verekedni.
Szemből jó a seggem
A minap beszólt nekem egy köztisztasági menedzser, hogyaszongya "jó a segged, kőkóla?". Mindezt szemből.Első jógaórám
Ma volt az első Agni jógaórám.Azért bocsátom ezt előre, mert e tény ismerete nélkül talán más szituációt hámozna ki a kontextusból a kedves olvasó.
A hely müzliszagú. Gyanúsan ismerős az illat a Rudas fürdő nedvesgőz-kamrájából. Rosszakat sejtek. A terembe lépve mellbevág a forróság: két vízalapú porszívóból gomolyog a pára, a meleget Nimbusz márkájú hősugárzó ontja egyenest a bokámra.
Állítólag amikor balra néz felfelé az ember tanácstalanul, akkor megtanult információt próbál előhívni, amikor pedig jobbra, akkor a kollektív tudattalanba bandzsít segítségért. Ebben az esetben a bal felső sarkot a kérlelhetetlen óra jelenti (hiszen ismert a végpont), ellentétpárját pedig a nemhogy ismeretlen, de elképzelhetetlen hőmérséklet és páratartalom (fénypontján 33,7, illetve 72.6, de most, ahogy belegondolok, lehetett volna ez rosszabb kombinációban is).
Úgy az edzés tizedik percében felötlik bennem, hogy nem lenne-e jobb a hedonista orgiák következményeként kinyúlni, mint az egészséges életmód közben. A homlokomról csöpögő víz egyenletesen oszlik el a hajamon, a nadrágomon és a törölközőmön. A tanár ötpercenként lelkesít a "jó kötött vagy" mondattal, amire hatodszorra már lenne kedvem úgy reagálni, hogy "tudom bazmeg, de más pónilovat nem találtál?". Elég elkeserítő azzal szembesülni, hogy amennyit a rendszeres Pilates lazított rajtam, az a többieknek kábé az az alapszint, amit álmukból felébresztve, magzati pózba összekötve is tudnak. Egyre idegesebb leszek, amitől aztán már azt se tudom megcsinálni, ami otthon még lazán ment. A tanárnő szíjat hoz, de még mielőtt bárkiben téves asszociációk alakulnának ki, és esetleg az a gondolat fogamzana meg kisagyában, hogy a ma estét egy szaunával keresztezett puritán kínzókamrában töltöttem, megnyugtatok mindenkit: leginkább egy autó nélküli biztonsági övre emlékeztetett a cucc, és arra szolgált, hogy tenyerem helyett azzal húzzam magam felé talpacskáimat.
Amikor egyesek konkrétan a nemi szervükbe tolt ököllel emelik hátra feszesen kinyújtott lábaikat, én tüntetően heverészek. Hívogatóan párásodik flakonom oldala, akár húsz fokban a jeges vízé. Minden relatív, hehe.
Az öltözőben beékelődöm egy frissen mosdott, meztelen segg és egy agresszívan toló mozgásokat végző női könyök közé. Nem mondom, egyes férfitársaim díjaznák ezt az állapotot, de miközben az ember lánya épp az izzadságtól tocsogó ruhadarabokat hámozza le magáról, valahogy kevésbé tudja ezt értékelni.
Még egyszer tábor
Na jó, azért ne nézzen már úgy ki, mintha ebben a táborban csak annyi történt volna, hogy ettem egy jót. Miközben tavaly külön kategóriát csináltam a tábori bejegyzéseknek...
Annyi biztosan volt, hogy sok mindenen elgondolkodtam: pl. jó-e az nekem, ha itt is ugyanaz az 5 ember vesz körül, mint minden héten, minden bulin. Meg hogy nyújt-e nekem bármi élvezetet a szaftos, többszemélyes züllés, meg ha úgy adogatjuk körbe a vodka-redbullt a jacuzziban, hogy egyeseket kihagyunk belőle. Meg hogy mit szeretnék inkább: felszínes dejóhogyittvagy-kapcsolatokat, vagy mint Nofra tanácsolja, figyelni, mint ő?
Ehhez képest érdekes volt JTom előadása Will Schutzról és az ő FIRO-B névre hallgató tréningmódszeréről. Valahogy így nézett ki a dolog:
Én másokhoz: Bevonódás Kontroll Nyitottság
Mások hozzám: Jelentősség Kompetencia Kedvelhetőség
Én magamhoz: Elevenség Önmeghatározottság
Én-jelentősség Én-kompetencia
Na jó, hát valami ilyesmire emlékszem belőle. Mindenesetre ami mellbe vágott, hogy az elevenség és a bevonódás hogy tud hiányozni néha. Vannak, akik megtanulnak ezek nélkül élni, én nem tudok és nem is akarok. Olyan gondolatokkal is szimpatikussá tette magát a bácsi, hogy az őszinteség mindig jót tesz egy kapcsolatnak. Mondjuk erre Tudor és Nofra egymástól függetlenül azt a példát hozta, hogy megcsalás, de mint tudjuk, arról is az a véleményem, hogy nekem inkább szóljon az illető.
És persze berzenkedtem megint az ellen, hogy a tisztelt barátaim nem vesznek észre valamit, nem is hallgatnak rám, és mire olyan idős leszek, hogy hallgatnának, már nem fog érdekelni, hogy elmeséljem nekik.
Meg volt rendőrkutya-bemutató, hát az állati volt, hoztak egy kajla fülú, szőrgombolyag, hosszú lábú kis németjuhászt, miszerint ő Őrnagy, és egyszer majd nagyon félelmetes lesz. Hú.
A színdarabunk is többé-kevésbé rendben lezajlott, szinte már hiányzott, hogy utána már nem kell menekülnöm a próbára invitáló Flóri elől. Végül ketchuppal lettem öngyi.
És csináltam egy kis gyűrűt rézdrótból. A projekt mindenképpen továbbfejlesztésre érdemes!
Most se jön már több belőlem, négy fordítás legépelése után (muszáj, mert holnap megint Pannónia). Hát, ezt a tábort ennyiben hagyom.
Mensa tábor
Gittegyleti tábor volt, de nincs kedvem írni róla. Nem jött össze nekem valami jól. Pedig közben hozzám vágták a diplomámat (első sorban ültem, és elsőként szólítottak ki, a sose látott adminisztrátor néni is úgy fogadott, hogy "maga a kis okoskánk", hehe), utána meg olyat ebédeltünk a kiscsaláddal a Kakasban, hogy máig kukorékol (füge, komolyan mondom, füge magyar étlapon, sütve, kecskesajttal, pármai sonkával, nyami, vöröstonhal jópofa fekete-sárga szezámkéregben, wasabis szójaszósszal, wokzöldséggel, na meg kókuszparfé héjastul... nyami, nyami...). Jó volt.De arra megint rá kellett jönnöm, hogy velem valami nincs rendjén, mert engem nem szeret senki. Legalábbis a Külkeren senki. Mert BeAn ma azzal kedveskedett nekem, hogy már nem vagyok tébolyult, csak kellemesen dilis. Éljen.
Címkék: diplomaosztó, étterem, kaja, Mensa, tábor
írta: Maitai szólt, uff
A villa
Megvan az a szöveg, amit mostantól mondani fogok, ha valamit gyorsan mondani kell."A villa nem egyéb, mint bizonyos effektus- és feszélyezettségmérce megtestesülése - olvasom az AIDS-betegség társadalomrajzáról szóló tanulmánykötetben. Hogy érthető legyen: a villa minéműségének e látszólag körmönfont meghatározása mögött az a tény rejlik, hogy az említett evőeszköz a megjelenése idején (a XI. században) különcségnek számított. Használata olyan kézügyességet igényelt, hogy így a társadalmi distinkció egyik jelévé vált. Az emberek tehát nem higiéniai megfontolásokból szoktak rá a villára, hanem azért, mert mellőzése a társadalmi deklasszálódás veszélyével fenyegette volna őket."
(tolmácsolás órán kellett bemagolni ezt, illusztrálandó, hogy milyen nehéz egy olyan szöveget bemagolni, ami tele van szóismétlésekkel, idegen szavakkal és nyakatekert bölcsész blablával.
Címkék: tolmácsolás, villa
írta: Maitai szólt, uff
Első benyomások
Közben elkezdtem a fordítóképzőt, bár sok tanár ezzel még nincs tisztában (vö. "Hányadik évfolyam maguk?"). Ma nagyon jó napom volt ezzel is. (Amúgy is vakok között félszemű király vagyok azzal, hogy tolmácsoltam 2 óra konszekutívot egy irányba, és szoktam fordítani is.) Két órám volt, az egyik csak félórás, spanyol tolmácsolás, de mindjárt utána szétszedtek a padtársak, hogy én mennyire jó voltam, és mit keresek az első éven. Na jó, memóriám mindig is volt, az meg, hogy hozzám képest ők mennyit nyökögtek volna spanyolul, most nem nyert bizonyítást. A másik élmény a beszédtechnika óra volt Tomasevics Zorkával, aki a nevemet is tudta (hálistennek nem a táblázatos epizódot jegyezte meg, hanem azt, hogy kihagytam saját magamat a kiejtési listáról és állítólag szenvedtek vele, hogyan mondjanak ki), így aztán én voltam az egyetlen, akit nem a mutatóujjával szólított meg, továbbá nem szidott le nagyon, amikor felolvastunk. Egyre határozottabban gondolom, hogy tolmács szeretnék lenni, de ha már itt vagyok, a fordítás se megy rosszul, legalább azt csinálom végre, amit szeretek.Címkék: BME, tolmácsolás
írta: Maitai szólt, uff
Rózsaszín Sajt
Nofrával olyan ritkán jártunk moziba, hogy rájöttem: muszáj más utat keresnem, ha vászon elé akarok kerülni. Így hát elkezdtem jegyeket nyerni a Freeblogon. Múlt héten a Fanboyson voltunk, az aranyos, de felejthető film volt, leginkább annak örültem volna, ha nemhogy meghalni nem halnak, de még Spock fülét sem harapják le. Tegnap pedig a Rózsaszín sajt névre hallgató új magyar film volt terítéken. Hogy stílszerű legyek, még asztalt sem kellett foglalni, minden éhenkórászt beengedtek (komolyan, így mi értelme van jegyet nyerni? elég, ha csak a kiválasztottaknak mondják meg a kezdés időpontját, azt a pár ráérő járókelőt meg elbírja a hely). Sokan álltak, és nem azért, mert annyira felajzotta őket a film. Ami egyébként nem volt rossz, egyből szívembe zártam, mert sokat beszéltek benne franciául, de főleg az volt meglepetés, hogy a fél társaságot ismertem, tudniillik egykori "margitosokból" verbuválódott a gárda, még a zeneszerző is az a srác volt, aki annak idején unásig énekeltette velünk az Emil Rulez Helló Tourist című számát. Ilyenen még sose voltam, a teljes stáb, a vágótól a koproducerig, kivonult a függöny elé, és utána "állófogadás" volt. Egy fenét álló, rohanó, Motkányt megszégyenítve raktározó és kókuszgolyót lopkodó fogadás volt. Összevissza három darabka sajtot tudtam kimenekíteni, bár azok finom falatok voltak, az egyikben még kapor is akadt. Egy-egy pohárka borral még az autómentes estének is értelmet adtam. Ráadásul a sok ismerős margitos mellett "Zézé" is ott volt! Rá mások is emlékeztek még, de nem nagyon merték megszólítani, mint ahogy én se. Ki vagyok én, negyvenezredik rajongó, mi közöm hozzá? Pedig nagyon kíváncsi lennék, mi lett vele azóta, egykönyves, tizenötperchírneves emberke lett, vagy alakított valamit? Szeretném azt hinni, hogy akkor is ismerné az ország a nevét, ha nem törte volna agyon magát tizenöt évesen (csak legfeljebb egy lenne a kenubajnokok, a dobosok vagy a grafikusok közül). Na jó, a filmről még nem sokat írtam. Volt benne egy-két jó kiszólás, a főszereplő egész helyes (bár civilben, hogy C.D. Payne-t idézzem: mint egy kutya ülve), a zene érdekes (a tibeti hangtál nagy ötlet volt!). Viszont Molnár Levente, ha kérhetem, ne játsszon többet bunkót, mert nem áll jól neki. Ha lehet, maradjon meg a "Heresima, nabasszaki" vonalon, nekem úgyis ezzel a mondattal került be a Hall of Fame-be. Maga az alapgondolat - baszás vs. szerelem - amúgy is mozgat mostanában. Nem kérdés, melyiket választom, csak az, hogy a másként döntő bajtársak mikor fogadnak el ezzel együtt létező nőnemű lénynek.Kategóriák: Cool túra Címkék: film, premier, Rózsaszín Sajt
írta: Maitai szólt, uff
Búcsúbeszéd
Hatalmaaas megtiszteltetés ért (eddig legfeljebb Stephen King regényeiben olvastam erről): felkértek, hogy tartsak búcsúbeszédet a diplomaosztón. Ott, a Tescóban mérlegelve a 7, illetve 12 darabos edénykészletek előnyeit és hátrányait, csupa sablondolog jutott eszembe, köszönjük tanárainknak, szüleinknek, satöbbi, satöbbi. A néni, aki hívott, ígért egy régebbi beszédet, hogy tudjam, miről is kell szólnia.Hát megkaptam. Csupa sablonszöveg. Köszönjük tanárainknak, köszönjük szüleinknek. Én akármit írok, ha egy csepp is lesz benne önmagamból, ehhez képest füstölögni fog!
Ha(sta Ut)tanas(a)na
Annyira ott vagyok szakmailag, hogy még annak is utánakerestem, hogy amit a szőke jógacica "hathanasmának" mond, az valójában "Hasta Uttanasana". Biztos ő is csak hallás után tanulta, mint Nofra az onegaishimasu-t.Második kerület
Tegnap valami olyat követtem el a második kerületben, amit a legtöbben csak a parkolóhelyre való bejutás rövid idejére szoktak. Gyalogoltam.Tényleg megdöbbentő, hogy az úgynevezett "elit" lakóhelyén nagyon sok helyen nincs normális járda. Vagy az is a bébiszitter felelőssége, hogy ne csapja el a babakocsit egy aranymetál Lexus?
Viszont szerintem anyával kifogtuk a környék legjobb éttermét: a Casa Piadinát. Olasz lepényeket árulnak, kicsit olyan, mint egy tortilla, és nagyjából mindennel megtöltik, amit el tudsz képzelni. Én például csevaposat ettem, ajvárral. Ajánlom a helyet szingli nőknek, barátnőknek, anyukáknak... majd meglátjátok, miért! ;-)
Sok telefon
Ma kilenc telefonhívást bonyolítottam le, és ennek eredményeképp:1. lehet, hogy lesz bútorunk. 2. lehet, hogy lesz munkám. 3. lehet, hogy lesz franciatanárom.
Jó, általában többet kell talpalnom a dolgokért, de most pont jól jött ki minden. Olyan időbeosztásom lesz, mint még soha. Egy szabad délután, egy délelőtt, és egy teljes nap minden héten! Soha jobbat.
Éhes macs
Vasárnap este, felpörgött hangulatomban, sétálni szerettem volna. Nofrával a Városligetbe mentünk. Hát amint beszélgetünk (szenvelgünk, szédelgünk, elemzünk, álomfejtünk), a Vajdahunyadvár tövében mellénk szegődik egy gyönyörű szürke macska. Vastag bundájából éhesen világítottak borostyán szemei."Adjál enni!" - dekódolta Nofra a nyávogást, bár ránézésre nem látszott soványnak, de elfogadtam a Manfréd-érvelést ("csak a szőröm kövér"), és elmentünk egy éjjel-nappaliba tejfölért és májasért. Persze a konkrét termékek csak a kínálatot látva kerültek kiválasztásra. Mire visszaértünk, a macs boldogan lakmározott egy doboz odaborított Whiskasból... ennyit a szegény, éhező, kóbor állatról. Azért a lefölözött árut otthagytuk neki, és azzal a jó érzéssel mentünk haza, hogy nem hagytunk éhezni egy cicát.
Agárd 2009
Mielőtt végképp lemaradok önmagamról, bejegyzem legfrissebb élményeimet.Hétvégén zajlott le a hagyományos agárdi vívótábor. Én most voltam először, talán ennek köszönhető a 2005-ös gittegyleti táborhoz fogható élmény. Kellemesen fárasztó edzések, kevés (épp ezért üdítő) kivételtől eltekintve értelmes, kedves-jófej társaság, némi alkohol, napsütés, vízpart, lő- és szúrófegyverek, mi kell még?
Végre készültek rólam vívós fényképek, R. jóvoltából, aki végigdokumentálta egy asszómat szemből, és orv módon kibújt az ablakon, amikor hárman lányok utolsó fürdőzésre indultunk.
Rájöttem, hogy ez az edzős-tekintélyes dolog nekem még mindig nem megy. Szerencsére elég fakultatív volt minden, csak a jóérzés vitt rá, hogy kétszer is csatlakozzak a reggel 7-kor induló futóbrigádhoz, illetve hogy ne lógjam el a bemelegítést (mint tették egyesek, utalnék itt ismét R-re...). Végre a kitörést is megtanította nekem valaki (amúgy nem szoktam használni, nem utolsósorban azért, mert eddig felállni se tudtam belőle, ott maradni meg elég ciki, ha véletlenül nem találtam el), aminek köszönhetően három napig féloldalas izomlázzal pattogtam le a lépcsőn. Kicsit féltem, hogy aszimmetrikus fenekem lesz, úgyhogy átúsztam a Velencei-tavat, ugye mert az úszás egyenletesen fejleszti az izmokat.
Edzőbácsi azt mondta, én egy második szándékos vívó vagyok, de nem tudom, sértésnek szánta-e. Á, nem, egyébként azt jelenti, hogy nem rohanom le az ellenfelet (bár, ha nagyon tanácsolják egy bizonyos ember ellen, képes vagyok legyőzni önmagam), hanem megvárom, kiprovokálom, hogy ő induljon el, és közben megszúrom.
V-vel különösen élveztem ezt a játékot, mert ő elég agresszív, viszont aprócska, tehát elég kinyújtanom a kezem és eltalálom, meg persze ki kell bírni, amíg elindul. Szegény, ellenem mindig érzelemből vív (ezzel aztán belőlem is kiváltja, hogy üvöltözzek tus után), nagyon látszik rajta a csalódottság, ha nem sikerül győznie. A csapatversenyen annyira felzaklattam, hogy még kezet fogni is elfelejtett.
Továbbá most vívtam először gittegyleti taggal (annyira tetszett, hogy elhatároztuk: Földvárra is elvisszük a felszerelést, sőt, esetleg vívó SIG-et is alapítunk, akár flash mobokat is szervezhetünk, csak eszkábálni kell egy rádiós tusjelzőt hozzá), érdekes volt. SzIÓ egyébként íjat és légpisztolyt is hozott, a biztonság kedvéért.
Legnagyobb sikerélményeim dobozkája gazdagodott: az említett, V. elleni asszókkal, egy brilliáns alkarszúrással, amit R-nek vittem be (persze rögtön utána ötöt adott cserébe), és azzal, hogy a versenyen leggyengébb csapatkapitányként (na ez is egy sztori, a körben kilencedik voltam, kepesztettem érte nagyon, valaki hazament, így lettem az, aztán rájöttem, hogy jobban jártam volna, ha a középmezőnyben maradok és besorsolnak egy erősebb vívó mellé) bevittem a csapatot a hetedik helyre, vagyis hét tus előnyből meg tudtam verni N-t, aki egyébként a negyedik hely környékén tanyázik a ranglistán. Ja és persze rajtam kívül az összes csapatkapitány férfi volt. És az egész táborban én voltam az egyetlen balkezes.
Bár a rácpontyot megszívtam. Elmentünk első este kajálni, nagyjából huszonöten, egy olyan helyre, ahol egy pincér és egy szakács volt. Ki mit kért ugye, én kiszúrtam a rácpontyot. Volt egy szimpatikus pizza is, de hát gondoltam, azt Pesten is ehetek. Kikértem, hozták a leveseket, elkezdték a másodikokat is, amikor is szól a pincér, hogy nincs steakburgonya. Jól van, akkor mit tud adni? Röszti van? Megkérdezi. Jön, igen, röszti van, de rácponty nincs. Mindezt egy-másfél órával a rendelés után. Képzelhetitek, mennyi borravalót adtam, bár a pizza végülis finomnak bizonyult. Ebből okulva másnap azt ettem, amit a többiek, és megittam hozzá egy házmestert.
Klassz csapatépítő egy ilyen tábor. Volt ivászat is, az asszociációs játék pedig józanon fájó színvonalon folyt. Még pólót is terveztünk, az lenne rajta, hogy "En garde" és alatta fonetikus jelekkel: "a.gárd". Nagyon a-vant-gárd.
Olyan emlék most ez a fejemben, mint egy fűben talált filigrán érme. Kis becses. A föld felett repkedtem, amikor hazaértem, és elhatároztam, hogy hetente kétszer mindenképpen lejárok majd.